Bejelentkező űrlap

Köszönöm, hogy itt vagy

Látogatottság

ma14
Tegnap127
Ezen a héten777
Ebben a hónapban2649
Összes180113

Rendszer infó

  • IP címed: 35.175.191.168
  • Böngésződ: unknown
  • Verzió: unknown
  • Operációs rendszered: unknown

2
látogató néz éppen

2019. október 20. (vasárnap) 01:42

2015.05.23-29. Fekete-erdő (320km_8200m_orszaguti_tura_Fekete-erdo_Mitteland_Vogezek_Rajna-videk)

FEKETE-ERDŐ 2015

 

Egyesületünk – a Salgótarjáni HKE – túra szakága már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy 2015-ben a nagy túráját a Fekete-erdőbe tervezi. Időpontban a már jól bejáratott május végét választottuk. A résztvevők tekintetében bővülés történt, ugyanis nyolcan terveztünk menni egyetlen busszal. Ennyire sok embernél sokkal egyszerűbb és logikusabb, ha el vannak osztva a feladatok és mindenkinek az ülőhelye is fix, ezért a túra előtt megjelöltem ezeket. Így voltak, akik vezettek, navigáltak és olyanok is akik „csak” a kerékpárok pakolásával voltak elfoglalva. Az idő igazolta a döntésemet, mely alapján így voltunk a leghatékonyabbak.

A csapat: Ábrahám Balázs (Balázs), Címer Balázs (Bali), Domonkos György (Gyuribá), Galcsik Róbert (Robi), Kiss Katalin (Kata), Kreicsi Gábor (jó magam), Nagy Andrea (Andi), Vincze Gábor (Somi).

 

A Fekete-erdő (németül Schwarzwald), erdővel borított hegyvidék Baden-Württembergben, Németország délnyugati részén. Nyugatról és délről a Rajna-völgy határolja. A legmagasabb csúcsa a Feldberg 1493 méter. A hegység az itt található számos tobozos fa sötét színéről kapta a nevét. Itt ered a Duna, amely a második leghosszabb folyam Európában (a Volga után). A forrását tekintve némi vita folyik, de erről majd később írok részletesebben. A Duna a Fekete-erdőből délkeleti irányban 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig. Magyarország egész területe e folyam vízgyűjtőjén terül el, itteni főágának hossza 417 km, ezért Magyarország vízrajzának meghatározó alkotóeleme.

 

2015.05.23.

Nagyon korán indult el a busz Robi vezetésével és reggel öt óra volt mire Balázs mindenki beszállt. Innen aztán Balázs és az én váltott vezetésünkkel hajtottunk el egészen Balingenig. A magyar és osztrák részeken nagyon cudar idő volt, de mikor délután kiszálltunk a Fekete-erdő északi részén a buszból, már nagyszerű kerékpáros idő kerekedett. Gyors átöltözés és bringapakolás következett majd pedig elmondtam néhány instrukciót, ami a kerékpározáshoz szükséges volt. Ezt a hegyet abszolút az új tagokkal terveztem tölteni, így ehhez mérten állítottam be a tempómat. A Lochen Pass (884 m) egy igen szépen kanyargó utacskával vezet fel a hágóra. Annak keleti oldalán, egy sziklán impozáns kereszt is magasodott. Maga az út nem volt hosszú, teljesen meg is felelt egy kis kikapcsolódásnak a nagy utazás közepette. A tetején megcsináltuk a később is szokássá váló, közös csoportképet. Bepakolás után még volt bőven út a szállásunkig, amely Glottertalban volt. A név talán nem ismerős mindenkinek. Itt forgatták ugyanis a külső felvételeket a „Klinika” (Die Schwarzwaldklinik) című TV sorozathoz. ( A belső felvételeket Hamburgban vették fel.) Tehát itt található a valóságban is egy klinika. A szállásunk egyébként (2db, négyfős apartman) előre le volt foglalva, így csak a szükséges adminisztrációt kellett elintéznünk és már el is foglalhattuk azokat.

 

2015.05.24.

A szállásunk igen csendes és nyugodt helyen volt, ahonnan ezen a reggelen már rögtön bringákkal indítottuk a napot. A cél a tőlünk északra magasodó Kandel (1183 m) volt. Az előző naphoz igazodva, elég sokáig a hátsóbb régiókban tekertem. Sokat beszélgettünk és gyönyörködtünk a tájban. Nagy volt a nyugalom és gyönyörűek voltak a természet színei. Egyetlen elágazó volt csak, ahonnan a meredekség kissé emelkedett, de még mindig jól abszolválható volt. Innen már egyedül gyönyörködtem a hatalmas fenyvesekben és élveztem a friss levegőt, a csöndet. A csúcs előtt néhány száz méterrel kitárult a táj és szélkerekek jelentek meg majd hamarosan elértem a csúcson lévő épületet. A többiek érkezésével a sípályán készítettünk képet úgy, hogy a hátunk mögött Glottertal és Freiburg házai látszódtak, jó ezer méterrel lejjebb.

A délelőtt további részében Balázzsal részt vettünk Glottertalban a pünkösdi szentmisén, míg a többiek a környéken nézelődtek. Majd pedig a teljes csapattal felmentünk Notschreibe. ahol leparkoltuk a buszt. Innen másztuk meg a Schauinsland (1204 m) és Feldberg (1493 m) csúcsokat. Az előbbire még együtt mentünk fel, de a második csúcsra már két féle útvonalat választottunk. Az egyik csapat Todtnau érintésével, aszfalton kívánta megtenni oda-vissza az utat. Míg a másik csapat – melynek vezetését elvállaltam – a Stübenwasen (1386 m) csúcsának érintésével, terepen kerékpározott. Az országúti kerékpárom hagyományos CrMo vázzal és erős, 36 küllős kerekekkel rendelkezik, így teljes nyugalommal indultam neki a várhatóan zúzottköves terepszakaszoknak. Mindjárt az elején igazolást is nyert a megérzésem, mert simán tudtam haladni a mellettem hajtó MTB-vel rendelkező társaimmal. Ekkor hirtelen a „Sparkassen Arena” biatlon pályájára értünk ki. Nem ijedtem meg, mert a turistatérképem jelezte, hogy itt fogunk elmenni, de a látvány mindenképpen érdekes volt, hiszen éppen „száraz” verseny folyt. Ahogyan az út szélén tekertünk, mellettünk suhantak el a sífutók, a lőtéren pedig szépen hallatszódott a puskaropogás. Egy kereszteződéshez érve, némi bizonytalanság fogott meg a turistajelzéseket látva. Azonban egy nagy nevetés lett az egész vége, mert rájöttem, hogy a színtévesztőségem zavart meg. Már itt figyelmeztetett egy bringás, hogy országútival gond lesz a hamarosan következő „single trail”, de nem ijedtem meg. Olyannyira nem, hogy nagy részén fel is tudtam tekerni. Hamarosan elértük a Stübenwasen alatti fogadót, a „hüttét”. Nagy volt körülötte a forgalom. Japán turisták is a jelzéseket figyelték, hogy mi merre van. Innen egy hosszú, de még mindig hajtható szakasz következett, magára a csúcsra. Itt elszakadtam a többiektől, lévén nem voltak annyira kis fokozataim. Fent aztán csodálatos látvány fogadott. Egy csúcskereszt, alatta pad, szemben egy hatalmas napozóágyként funkcionáló fatörzs és a távolban a másnapi helyek sziluettjei. Tetszett a csönd és a forgalommentesség. Néha egy-két turista bandukolt el vagy egy-egy bringás suhant tovább előttem. Hagytam, hogy a gondolataim cikázzanak. Egyre jobban elmerültem a csendben és a nyugalomban.  Ismét eszembe jutott, hogy miért is annyira jó kerékpározni az erdőben és nem az országutat választva, az autók között. Lassan megérkeztek a többiek is és ekkor következett egy olyan lejtmenet, amit sikerült az országútimmal megcsinálni. Nagy elismeréseket kaptam a körülöttem lévő turistáktól. Leérve tűnt fel a Feldberg csúcsa a TV toronnyal és a meteorológia állomással. Addig azonban előbb ismét jött egy hajtható murvás út, amely a St. Willhelmer Hüttéhez vezetett. Innen viszont egyértelműen ki volt téve a kerékpározni tilos tábla, így megkértem a csapatot, hogy ne üljenek fel a nyeregbe. A szakasz végén aztán már ismét a bringákon hajtottunk fel a Fekete-erdő csúcsára. Nagyszerű volt itt lenni és szépen rászántuk az időt a nézelődésre. Az „aszfaltos” csapat nem érkezett meg míg várakoztunk, így az idefelé megismert útvonalon indultunk el visszafelé. Mivel ebben az irányban már több volt a lejtő, így különösen is nagy odafigyeléssel kellett mennem. A „single trail” pedig lefelé is jól ment. Nagy örömmel érkeztünk vissza a biatlon lőtérre, ahol már befejeződött a verseny. Így meg tudtuk azt tenni, hogy az egyik pályán mi is csináltunk egy versenyt, természetesen puskák nélkül. A csapat megérkezése után még ketten úgy döntöttek, hogy bringával jönnek haza, így ehhez mérten értek vissza a szállásra a résztvevők.

 

2015.05.25.

Végre, jól kialudtam magamat, így jó kedvvel és megfelelően regenerálódva vágtam neki a napnak. Először elautóztunk a Fekete-erdő déli részéhez, ahol megkerestük Badenweiler települést, ahonnan a Blauen (1164 m) csúcsa közelíthető meg. Ez egy gyönyörű fürdőváros. A házak és a környezet igen csak felső kategóriás volt. Azonban az emelkedő, is ehhez méltóan kezdett és tartott is ki a végéig. A települést elhagyva már a fák között oldalaztunk egyre feljebb. Közben a nap is kisütött, de azért még hűvös volt a reggel. Lassan kinyílt a táj és felértünk egy kisebb tisztásra, melyen a csúcs magasodott. A TV torony mellett volt egy kilátó is, ahonnan nagyszerű panorámában lehetett részünk. Három országra is rátekinthettünk. Látszódott a Rajna-völgye, a Fekete-erdő központi tömbje, Basel és a Vogézek is. A lejtmenet után már rövidre vetkőzve ültünk be a kocsiba, annyira meleg lett. Azonban mire átértünk Schönau am Schwarzwaldba, erősen beborult. Mire pedig elindultunk bringázni, már csepergett is az eső. A Weissenbachsattel-re (1078 m) előre kinézett utat nem találtuk meg, kiírás és egy kerékpáros túrázó térképe alapján sem, így újratervezést hajtottam végre és a hágót egy másik falun keresztül kívántuk megmászni. Nem is bántuk meg a változást, mert igen szépen kanyargott felfelé ez a szerpentin, mely így látványos volt. Az út végig vizes volt előttünk, de már nem esett, így nem is áztunk meg. A hágón aztán megláttuk és meg is erősítettek bennünket abban, hogy egy kis utacska valóban vezet Schönau am Schwarzwaldba. Egy kisebb fennsík után ez az utacska sűrű erdőben kanyargott lefelé. Mielőtt azonban beértünk volna a faluba, leszakadt az eső. A sor eleje pont be tudott menekülni egy nagy fa alá, de a végét elkapta az eső. Itt várakoztunk 8-10 percig, majd pedig mire már csak csepergett, eltekertünk a kocsihoz. Innen már csak öten vállaltuk az aznapi utolsó hegy megmászását, a Belchent (1360 m). Sajnos Robit a faluban egy helyen megvezette a járdaszegély, így egy idő után ő vissza is fordult. Mi pedig a közben elinduló esőben araszoltunk felfelé. Közben, két „sima” bringást értünk utol. Itt a jelző arra utalt, hogy normál bringával, pólóban, bermuda nadrágban, fülhallgatóval mászták a hegyet az esőben. Közben hol elállt, hol újra rákezdet a csapadék, de azért haladtunk egyre feljebb. Nagy meglepetésünkre kb. 1100 m magasan az út véget ért egy parkolóban, ahonnan a felvonó indult a csúcsra. Hamar kiderült azonban, hogy néhány száz méter után ismét aszfaltos az út, melyet egyébként a forgalomtól lezártak. Ezen tekertünk fel a csúcs alatt lévő turistaházig. Mivel igen csak megáztunk útközben, így felvetődött, hogy lefelé - amíg lehet – felvonóval menjünk. A jegy mindössze 5 EUR volt, így egyenként beültünk a kabinokba és azokkal ereszkedtünk. Nagyon jó érzés volt a fűtött kuckóban, feltett lábbal gyönyörködni a tájban. Aztán persze jött még egy száguldás az autóig, ahol végre száraz ruhát ölthettünk.

 

Innen a Duna forrását útba ejtve terveztük a hazamenetelünket. A Duna forrását illetően elég nagy a bizonytalanság, ami bizony a turisztikai marketingnek is köszönhető. Ami egyértelmű, hogy a Brigach és a Breg patak összefolyásától nevezik a vízfolyást Dunának. Ez a hely a Fekete-erdőben található Donaueschingenben található. A két vízfolyás közül a Breg-patak a hosszabb és nagyobb vízhozamú, melynek forrása Furthwangen felett, 1078 méter magasan található. A forrást könnyű megtalálni, mert nagyszerűen ki van táblázva. A hely mellett pedig található egy szép kápolna – Martinskapelle – és egy vendéglő is. A forrás melletti kőre rá vannak írva a Duna adatai. 2850 km hosszú és tíz országot érint, melyből négynek a fővárosán is áthalad. Mindenképpen érdekes hely.

 

2015.05.26.

Az időjárás stabilan változékony maradt, de összességében azért nem tűnt vészesnek. A napot ismét utazással kezdtük, de most a cél Svájc volt. Akik elszoktak a határellenőrzéstől, azoknak meglepő lehetett az, hogy félre lett állítva – a lesötétített üvegű – buszunk és tüzetesen átvizsgáltak bennünket a határon. Azonban ez sem túl sok időt, sem a kedvünket nem vette el, így hamarosan el is értük Dielsdorfot. Svájcban nem lehet csak úgy parkolni, így már a falu felé menet felfigyeltünk egy út melletti leállóra, ahová a körforgalmat követően vissza is tértünk.  Innen indítottuk az első csúcsmászásunkat Regensberg (607 m) várába. Dielsdorfig egyben tartottam a csapatot, majd a kereszteződés után mindenki szabad utat kapott a már lentről látszódó bástyáig. Rövid, de meredek hegy volt ez, szép szőlőmezőkkel. Az óváros pedig egy igazi ékszerdoboz volt, nagyszerű kilátással a környékre. Nézelődés után visszatértünk az autóhoz, ahonnan egy rövid és esős utazás következett a Zürichersee partján lévő Pfaffikonig. Parkolóhelyet itt sem volt könnyű találni, de végül sikerült. Az eső is elállt és mire a meredekebb részekre értünk, már javában sütött a nap is. Az Etzelpass (950 m) nem számít könnyű emelkedőnek, még svájci viszonylatban sem. Bár nem mindenki érezte így, én mégis úgy gondolom, hogy a legnehezebb emelkedő volt az egész túránk során. Ha pusztán az adatait nézzük, már azok is magukért beszélnek. 5 km hosszra van 538 m szintemelkedése. Átlagban 10,8 %-os, mely számadattal a hatodik a svájci emelkedők között. A maximális meredeksége pedig 15,3%. A táj is lenyűgöző volt, amolyan „svájci zöld” rétekkel. Ez főleg szembetűnő volt az eső utáni fényekkel. Meglepő, bár nem egyedi errefelé a második világháború idejéről itt maradt tankcsapdák látványa. Korábban az osztrák határ közelében lévő Stoss-hágón is láttam ilyeneket. Arról nem is beszélve, hogy ezen a területen történt az meg - nem egyszer - hogy a szövetségesek „kicsit” elnézték a célt és Németország helyett Svájcot bombázták, nem is kevés áldozatot követelve. Bármilyen furcsa is, de szinte ultimátumot küldött akkor a svájci kormány, hogy ha nem céloznak pontosabban, akkor annak következményei lesznek. A hegy vége volt inkább szerpentines, ahonnan már látszódott a csúcson lévő kápolna. Felérve csak rövid időt várakoztunk, nézelődtünk, mert ismét elborult és kezdett cseperegni az eső. Így még esőmentesen le is értünk. Bár szó volt róla, hogy egyesek bringával tekernek át a következő hegy lábáig, a közben ismét eleredő eső őket is elriasztotta. Mintegy 20 km-re volt a Bachtel (1112 m) lábát jelképező Hinwill. A parkolást egy helyi Coop üzletnél oldottuk meg, mivel többen is lemondtak az utolsó hegy megmászásáról és inkább pihentek, vásároltak. Így teljesen „hivatalosan” tudtunk ott parkolni. A mászás is esőben kezdődött el és tartott is kb. a hegy közepéig. Ez sem volt egy könnyű emelkedő, de az átlagmeredekség „csak” 8,9% volt. Néha fel-feltűnt a csúcson lévő torony is a felhők közül. Egy elágazónál a 20%-os tábla többeket meglepett, mely bár később szelídült, a csúcs előtt ismételten előjött. Felérve aztán nem hagytuk ki a kilátót sem, ahonnan gyönyörűen látszódott az eső utáni panoráma és a közel 150 méteres mélységgel rendelkező Zürchersee.

 

Hazafelé Donaueshingen felé mentünk. A városban található Fürstenberg kastélyparkban, a Szent János templom oldalában bukkan a felszínre a Duna-forrás névre hallgató vízfolyás. A XV. századtól ezt tartják a Duna forrásának és a XVIII. században építették ki a mai is látható módon. Azonban pont most a felújítását végzik, így közelebbről nem is lehetett megnézni.

 

2015.05.27.

Erre a napra egy kört céloztunk meg a Fekete-erdő északi részén úgy, hogy közben szinte teljesen végig tekerünk a „Schwarzwaldhochstrassen”. A csapatból ketten a pihenőnap mellett döntöttek, így hatan vágtunk bele a kihívásba. A kört Oppenauból indítottuk és bizonytalanok voltunk az öltözködést illetően. Alig volt több mint tíz fok, de esőt nem jósoltak, 18 fokot viszont igen. A biztonság kedvéért felvettem egy meleg felsőt is, ami később életet mentett. Egy völgyben vezető úton kanyarogtunk el egészen Löcherbergig, ahonnan a Löcherbergwasen (648 m) is indul. Mindjárt a vasúti aluljárónál egy 12%-os tábla figyelmeztetett a várható emelkedésre, amiben nem is csalatkoztunk. Maga az út egészen forgalommentes volt és időnként szép lelátásokat is biztosított. Lazító rész nem igen akadt benne, de hosszúnak sem volt mondható. A szokásos csúcsfotó elkészítése után visszagurultunk a vasúti aluljáróhoz és folytattuk menetelésünket a völgyben. Bad Peterstal Griesbach egy nagyon szép városka, ahol a vasút is véget ér és egyben az út elkezd kikapaszkodni a völgyből, hogy felvigyen a Schwarzwaldhochstrassera. Bár kamionok is használták ezt az útvonalat mégsem volt túlságosan forgalmas. Sőt, szinte lenyűgöző volt látni, hogyan is fordulnak a szerelvények a szűk hajtűkanyarokban. A fennsíkra felérve egy óriási szélkerék fogadott bennünket, majd pedig kezdődött a már nagyon várt magashegyi út, a maga bűvös, 500-as számával. Itt aztán jól esett, hogy előrelátó voltam reggel, ugyanis jelentős szél volt, alig nyolc fokkal. Azon gondolkodtam, hogy még a kötött sapka is simán elfért volna. Ilyen hőmérsékletben már használni szoktam. Tetszett viszont nagyon a táj és az út vonalvezetése is. Ez egy hullámvasút volt, amiben a felfelék mindig kicsit többletben voltak, mint a lefelék. Így értük el az út legmagasabb pontját a Schlipfkopf-ot (1025 m), ahol egy gyönyörű szálloda is állt. Ekkor kisütött a nap és ezzel együtt a hőmérséklet is kedvezőbben alakult. Innen egy komolyabb lejtővel kezdtünk, amely egészen egy kőbányáig tartott. Aztán pedig megkezdtük az újabb emelkedésünket. Csodálkoztunk, hogy a korábban olyan feltűnően látszó TV torony eltűnt a szemünk elől. Sőt, mikor már szinte alatta voltunk, csak valami nagyon kicsi „piszka” látszódott ki a fák közül. Ekkor értünk fel a Mummelsee-hez. Csodálatos kis pihenőhely volt ez. Innen már csak egy rövid rugaszkodásra volt szükség és el is értük a csúcsot jelentő Hornisgrindet (1163 m). A hegy tetején egy hatalmas plató volt, amelyen ott ágaskodott a TV torony is, csak a mi irányunkból nézve a hegycsúcs másik végén állt, szintben kissé lejjebb. Így kiderült, hogy ezért nem láthattuk a mi irányunkból. A csúcson még látszódtak a francia megszállás idejéről itt maradt bunker maradványok is, de a virágszőnyeg és a kilátás minden rosszat felülírt. Innen egy jó kis lejtőzés és némi emelkedés után értünk el arra a pontra, ahonnan új irányt választva ereszkedtünk le Oppenauba. Ez az út is rengeteg szépséget tartalmazott és nagyszerű érzés volt visszaérkezni a városkába.

 

Délután még sor került egy nagy, közös beszélgetésre is, hiszen másnap el kellett hagynunk bázisunkat, Glottertalt.

 

2015.05.28.

Korán reggel a szokásosnál kissé több pakolnivalónk volt, de sikerült időben és térben is jól megoldanunk. Az útirányunk Franciaországba vezetett, Strasbourgon át. Sajnos a városi táblák igen ellentmondásosan és hiányosan voltak megjelenítve. Ennek köszönhetően nem sikerült az A4-es autópályát megtalálnunk. Gyorsan újraterveztem a szituációt és ennek megfelelően értünk el a Vogézek északi részén fekvő Niederbronn les Bains városkába. Nagyon szép és takaros települések voltak egyébként ezen a részen és erősen érezhető volt a német hatás. A Grand Wintersberg (581 m) emelkedője egy nagyon nyugalmas és kényelmesen hajtható vonalon vezetett fel a csúcsra, melynek a végét azért egy közel 15%-os rész dobta fel. A kilátóból gyönyörű kilátás nyílt a Vogézek hegyvonulataira. A gyalogos turisták is kedvesek voltak, jó érzés volt pár szót váltani velük. A következő célunk már ismét Németországban volt, amely az Annweiler városa feletti várat, a Trifelst (497 m) jelentette. Az időjárás ekkorra már szinte nyárias volt. Maga az erősség egy vulkanikus sziklán emelkedik és igen látványos megjelenésű. A parkolóba érve nem is teketóriáztam sokáig, hanem nekivágtam a terepszakasznak országútival. Nagyon élvezetes volt ez a rész és igazi befutós érzés volt begördülni a várkapun. Nagyszerű kilátás volt innen is. Gurulás és pakolás után ismét utazás következett. A várost elkerülő főútnak elég nehézkes volt a nekünk megfelelő irányát megtalálnunk, de végül ezt is megoldottuk. Aztán következett Németország egyik legnagyobb autópálya csomópontja, ahol rövid időn belül hat autópályát kellett váltanunk. Sikeresen megoldottuk ezt a feladatot is és Heidelbergnél már a Neckar partján robogtunk aznapi célállomásunk, Eberbach felé. Innen indítottuk túránk utolsó emelkedőjét a Katzenbuckel (626 m) csúcsára. A buszt leparkoltuk a szállásnál és már hajtottunk is felfelé. Eleinte elég forgalmas volt az út, majd pedig beértünk a vulkáni „bucka” felé. Az emelkedő vége itt is terepen futott, amit én ismét nagyon élveztem. Meg is állapítottam, hogy ezek a hegyek tetszenek különösen, ahová terepen (is) lehet menni. a csúcson ismét kilátó és nagyszerű panoráma fogadott. Végére értünk ezzel a mászásoknak. A szálláson ennek örömére elköltöttünk egy vacsorát majd pedig álomba merültünk.

 

 

 

2015.05.29.

Fél nyolcnál korábbra nem tudtuk kialkudni a reggelit, így ehhez mérten tudtunk csak indulni. A hazaúton semmi atrocitás nem ért, így épségben és egészségesen tért haza mindenki a szeretteihez.

 

Összefoglaló:

Nagyszerű túránk volt, igazán kedvező körülményekkel. Ezen a vidéken ennyit túrázni, ilyen kevés esővel nem könnyű, de nekünk sikerült. Nagyon hálás vagyok ezért.

 

Táv: 320 km

Szint: 8200 m

 

Kreicsi Gábor

 

 

 

 

 

 

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj