Bejelentkező űrlap

Köszönöm, hogy itt vagy

Látogatottság

ma15
Tegnap127
Ezen a héten778
Ebben a hónapban2650
Összes180114

Rendszer infó

  • IP címed: 35.175.191.168
  • Böngésződ: unknown
  • Verzió: unknown
  • Operációs rendszered: unknown

4
látogató néz éppen

2019. október 20. (vasárnap) 01:59

2017.07.16-22. Bretagne, Great-Britain 2017(orszaguti_tura_270km_4500_m_szint)

Bretagne & Great Britain 2017

 

Az egész túra szervezése egy 2017. júliusi beszélgetésen kezdődött el. Francia barátomnak - Jean Luc Le Tutournak (JL) felvetettem, hogy szívesen elmennék Bretagne-ba bringázni. Ő ugyanis Nantes-ban lakik, így elég jól ismeri azt a környéket. Először még csak kifejezetten a bretagne-i emelkedőkről szólt volna a program, de aztán kiegészült még angliai, sőt walesiekkel is. Természetesen az itthoniak elől sem zártam el a lehetőséget, így végül négyen jelentkeztünk Magyarországról az útra.

 

1.       nap

Odafelé utunk, a Ryanair Párizs-Beauvais járatával kezdődött. Hárman kerékpárokat is vittünk, amiket gondos csomagolás után adtunk fel a repülőre. A gép korán reggel indult, így kilenc után valamivel már találkoztunk is JL-kel, aki egy bérelt kisbusszal érkezett meg elénk. Némi pakolászás után elindultunk nyugati irányba. Normandiát átszelve hamarosan feltűnt a táj és Franciaország egyik jelképe, a Mont Saint-Michel apátság.

 

legenda szerint Szent Aubert-nek, Avranches püspökének 708-ban megjelent Szent Mihály arkangyal, és azt parancsolta, hogy a sziklán építsen kolostort. A katolikus hagyomány szerint Mihály arkangyal a 7 arkangyal (főangyal) egyike, ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, Isten iránti hűsége megingathatatlan. A kolostor legmagasabb tornyán (152 m) Szent Mihály arkangyal szobra áll. A kolostor első templomát 709. október 16-án fel is szentelték.  Az építkezést csodás események kísérték, és hamarosan zarándokhellyé vált, ahol 966-ban bencés apátságot emeltek. A bencés templom építését 1020-ban kezdték, és a majdnem 100 évig tartó munkálatok végén egy román stílusú, félköríves ablakokkal díszített és vaskos falakkal alátámasztott kolostor született. Annak idején, még 1879-ben épült fel a szárazfölddel összekötő 1800 méter hosszú gát, így akkor megszűnt szigetnek lenni. 2006. június 15-én Dominique de Villepin francia miniszterelnök bejelentett egy 150 millió eurós projektet, amelynek megvalósulását követően már csak egy hídon lehet átjutni a szigetre, így az ismét árapályszigetté válik.

 

A sziget előtt három kilométerrel van egy nagy parkoló, ahol letettük a gépjárművünket. Innen lehet menni gyalogosan vagy pedig az ingyenes igénybe vehető elektromos buszokkal. Mi az utóbbiak mellett döntöttünk, mert az időnkbe nem fért volna bele a hosszú gyaloglás. Lenyűgöző volt megérkezni a „paradicsom útja” zarándokút végéhez. Már sokszor láttam képeken ezt a helyet, de itt lenni igazán felemelő érzés volt. A bejáratnál még állnak a száz éves háború idején emelt bástyák. Beljebb érve pedig sok-sok boltban lehet válogatni a portékák között. Megváltottuk a belépőket, így teljesen bejárhattuk az egész szigetet. A fenti teraszról ámulva néztem a sokszínű óceánt, és hallgattam a sirályok lármázását.

 

A nagyszerű kirándulás után értünk el aznapi célunkhoz, a Mond Dol hegyhez. Ennek oldalában volt a szállásunk is. Ennek elfoglalása után már neki is ugrottunk az igen rövid, de meredek emelkedőnek. Fent a csúcson egy kis templom, egy Mária szobor, egy szélmalom és nagyszerű kilátás fogadott bennünket. Innen Balázs és JL még elmentek az óceánhoz, mi pedig Robival és Katával köröztünk még egy kicsit. Ezek után a szomszédban megvacsoráztam, és hamar elmentem aludni, mert igen hosszú nap volt már mögöttem.

 

2.       nap

A francia reggeliben nem csalódtam. Nagy volt a választék és igen jóllaktam. A szállás elhagyása után egy vonal mentén, kisebb körökkel fűztük fel a megcélzott BIG emelkedőket. Először mindjárt az óceán partján lévő Cap Fréhel világítótoronnyal ékesített magaslata jött. Aztán következett a kis templommal koronázott Mont Bel-Air, majd – egyre melegebb időben – a Tour de Francról is híres Mur de Bretagne. Nagyon tetszett a hegy lábánál lévő tábla, ami felhívta a figyelmét az autósoknak, hogy a kerékpárosok kerülésénél a minimális 1,5 métert hagyják meg. Egyébként megállapítottam, hogy Franciaországban nincs szükség kerékpárutakra. Annyira figyelmesek az autósok, hogy teljesen felesleges beruházás lenne. Lám, így is lehet. A nap végén a szállásunk elfoglalása után a Menez Bre hegy csúcsán álló kis templomot látogattuk még meg. A templommal kapcsolatosan jegyzem meg, hogy nagyon sok kis településen álltak igen nagyméretű, román vagy gótikus stílusú templomok.

 

3.       nap

Zivataros időt jósoltak erre a napra a meteorológusok. Ehhez mérten borult időben másztuk meg az első hágónkat a Col de Toullaeront. Pár csepp esőt kaptunk, de abszolút jelentéktelen volt. Innen tovább autóztunk Chateaulinba. Ez egy nagyon szép belvárossal és folyócskával rendelkező városka. Itt csatlakozott csapatunkhoz Christian Le Corre. Egy körbe kezdtünk bele, amely három kiemelt hegyet tartalmazott. Először a katonai bázissal és szélerőművekkel tarkított Ménez-Kerque volt a feladat. Az idő továbbra is borult volt és fenyegetett az eső is, de ahogyan a kört folytattuk, kezdtünk alóla kikanyarodni. Ez olyan jól sikerült, hogy a következő hegyen - a Montagne de Locronan - már tűző napsütésben másztunk fel. A csúcson egy kis kápolna és kőfalak voltak régi kereszttel. Maga a falu pedig igazi középkori hangulatot árasztott. JL mesélte, hogy számos filmet forgattak már itt. Rövid frissítés után az óceán felé folytattuk utunkat. Természetesen ki is tértünk a partjára, és meg is mártóztunk benne. A franciák a parton megvártak bennünket. Csodálkozásukra elmondtam, hogy számunkra ez hatalmas élmény, hisz Magyarország nem rendelkezik tenger- vagy óceánparttal.  Közben tőlünk nem messze egy zivatar is elment, így mire nekiláttunk a Ménez-Hom emelkedőjének, már ismét napsütésben tehettük azt. Jó ritmusban lehetett felmenni a hágóig, ahonnan egy kisebb bekötő út vitt fel a csúcson található emlékműig. Innen egy hosszú gurulással jutottunk vissza a kiinduló pontunkig. A pakolás után még egy emelkedő erejéig megálltunk, ami a Roc Trevezel volt. Ezzel végig is jártuk Bretagne kiemelt magaslatait, és elautóztunk Roscoffba, ahonnan a másnapi kompjáratunk indult Nagy-Britanniába. Előtte azonban egy jót sétáltunk, és megvacsoráztunk a hangulatos városkában. Nekem nagyon tetszett a sirályok tömege, a hangjuk, és az óceán folyamatos morajlása is.

 

4.       nap

Reggel korán keltünk, mert időben ott kellett lenni a komp indulásánál. A beléptetés három lépcsősvolt. Először is az indulás előtt egy órával meg kellett érkezni az első kapuhoz, ahol ellenőrizték a foglalásunkat, a jelenlévők igazolványaival és a kocsi papírjaival. Ekkor megkaptuk a beszállókártyáinkat is. A következő az átvizsgálás volt. Három ember (fehér kesztyűkben) átnézte a kocsit. Még a motorteret is kinyittatták. Jó, hogy én tudtam hogyan nyílik ez a Ford Transitnál, mert JL nagyon meglepődött, amikor szóltam, hogy az indítókulcsot kell beletennie. Aztán kaptunk egy táblát azzal, hogy melyik sorba álljunk az utolsó vizsgálatra. Gondolom, hogy ez a jelenlévők állampolgárságától is függhetett, mert – szerintem – mi a problémás sorban álltunk. A miénk haladt a legnehezebben.  Jó sokáig nézegették is az igazolványainkat, és sokat beszélgettek/egyeztettek JL-kel is franciául. Aztán felgördültünk a kompra. Egy éles hanggal jelezték, hogy el kell hagyni a gépjárműves szinteket, mert lezárják a vízzáró kapukat. Így mindenki magához vette azt a cuccot, ami az elkövetkező öt órára szükséges lehetett. A komp méretei lenyűgözőek voltak. Kilencszintes, 30 000 tonnás, 170 m hosszú, 27 m széles, 470 gépjárművet és 1500 embert tud szállítani. Sebessége 25 csomó. Miután feltérképeztük a lehetőségeket, Balázzsal végül a „reading lounge” helyiségben pihentünk a legtöbbet. Rendkívül kényelmes székekben, csöndben lehetett itt tartózkodni, így én két ütemben el is aludtam. Aztán egyszer csak hangosbemondón közölték, hogy megérkeztünk az angol partokhoz, és hamarosan nyitották is a kapukat, lehetett menni a kocsikhoz. Rögtön beindult egy rendkívül nagy teljesítményű szagelszívó is. A személyzet irányításával hagytuk el a kompot, majd pedig az angol határellenőrzés után immáron a bal oldali közlekedésben folytathattuk az utunkat. Érdekes volt ez a bal oldali közlekedés. Főleg a kereszteződésekben és a körfogalmaknál adott gondolkodni valót, nagyon figyelmesnek kellett lenni és nem megszokás alapján vezetni. Devon megyében jártunk, és az első célunk Nort Bovey falucskája volt. Itt már belekóstolhattunk a szűk, egy nyomsávos utacskákba is, ahol le kellett húzódni ahhoz, hogy a két jármű egymás mellett elférhessen. Itt csatlakozott hozzánk Daniel Coulon, aki Avignonból érkezett. A Bush Down-t egy körre fűztük fel. Hangulatos volt a táj a sok zölddel, a bárányokkal és a kőfalakkal. Kerékpárral gyorsan megszoktam a bal oldali közlekedést. Igazából az úton átkelésnél kellett azt tudatosítani, hogy az autók itt a jobb oldalról érkeznek. A bringázás után Silvertonba tartottunk, aznapi szállásunkra. Sajnos itt egy manővernél JL megtörte a kerékpártartón elhelyezett bringáját, ami nagyon letörte a társaságot. Estére megérkezett még Szabó Tamás (Sonny) is, aki már évek óta Coventryben él.

5.       nap

Tetszett, hogy be volt készítve a szobába a vízforraló és a teafilter, így már reggeli előtt lehetett azt iszogatni. A reggeli igen bőséges volt. Az igaz, hogy külön kellett kérni a „villás” részét, de benne volt az árban. Sonnyval megnéztük, hogy hol van a környéken bringás bolt, és pont útba is esett egy, ami ötcsillagosnak dicsértek. A műhelyben megnézték és mondták, hogy ilyen – hátsóváltó fülük – nincsen, de ajánlottak egy másik szervizt. Oda is elsétáltunk, de azok két másik címet mondtak. Ezeket felhívtuk, és csak egyiknek volt ilyen darabjuk. Az azonban olyan helyen volt, hogy JL úgy döntött, hagyjuk, majd a másik bringájával (amit Balázsnak hozott el) fog felmenni a hegyekre utánunk. Ekkor a három autó konvojban átment Simonsbathba, ahonnan az Exe-Plain emelkedőt néztük meg.  A táj hasonló volt az előző napihoz, de változékonyabb lett az idő, még egy kisebb záporba is belekeveredtünk. Amíg JL mászott, mi megpróbáltuk megcsinálni a bringáját egy sebességesre. Én kicentríroztam a kerekeket, Robi pedig megrövidítette a láncot. A Dunkery Beaconre menet azonban szétnyílt neki a lánc, így kénytelen volt visszafordulni, Balázs pedig egy kört ment a másik oldalt is beiktatva, így neki ez a hegy kimaradt. Egyébiránt tetszett ez a magaslat is. Daniellel beszélgettünk fent, majd pedig visszamentem a kocsihoz, ahol JL-ötnyugtatgattam, pedig ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásainak. Az utolsó hegyre – a Cheddar Gorge-ra – már csak négyen mentünk fel együtt: Balázs, Christian, Robi és én. Daniel és Sonny elmentek a saját kocsijukkal, JL és Kata pedig továbbmentek a kocsival a szállásunkra. Sajnos, itt JL meghúzta a kölcsönautót, ami így egy másik autóban is kárt okozott. Elégé maga alá került ezzel, és még az esti közös, jó hangulatú vacsorázás sem tudta kellően feledtetni vele ezeket a problémákat. Amúgy az angol vacsora finom, és a körülményekhez képest olcsó is volt. Az ital drága, de szerencsére én nem szoktam sörözni.

 

6.       nap

A délelőtt az autó karamboljával kapcsolatos adminisztrációval telt el. Közben megállapítottam, hogy az angolok leginkább a zárt sorú beépítést kedvelik. Az önálló családi házas övezet igen ritka náluk. Továbbá a fűnyírást nem győznék, így csak az igazán gazdagoknál figyelhető meg a folyamatosan nyírt, kis fű. Mikor elindultunk, hamarosan elkezdett esni az eső. A Bristol-csatornán átvezető híd fizetős volt, de az autópálya nem. Walesben megálltunk a Gospel Pass megmászásához. Csak négyen mentünk fel rá bringával, JL-ék autóval jöttek fel értünk a csúcsra. Tartós esőben, de gyönyörű hegyek között araszoltunk felfelé. Egy gyalogtúrázós csapat térképén néztük meg, hogy hol is van pontosan a csúcs, így biztosan értük el azt a pontot. Ekkorra értek fel JL-ék is, és egy gyors öltözködés után indultunk tovább a szállásunkra. A kis település Nagy-Britannia legkisebb városa volt 600 fővel és 2 km2 területtel. Az angolok kiejtése nekem kicsit nehezen érthető volt, a walesieket azonban sokkal jobban megértettem. Gyors szerelvényigazítás után még a Staircase emelkedőt másztuk meg. Csodálatos kanyon volt ez a végén 25%-os meredekséggel. Estére asztalt foglaltunk a hely egyetlen éttermében, ami nem volt túl olcsó, de így méltóképpen zártuk le a bringázásunkat.

 

7.       nap

Korán reggel keltünk, és a pakolást követően nagyon kiadós reggelit kaptunk. Bristol repülőteréig mentünk együtt, ahol a négy magyar kiszállt. Megköszöntünk mindent JL-nek, és elmondtam neki, hogy várom őt jövőre Magyarországon. A repülőtéren sokat kellett várakozni, de két ízben itt is sikerült aludnom. A Ryanair járata végül vihar miatt késve indult, de aztán épségben megérkeztünk Magyarországra.

 

Nagyon szép út volt. Ennyi energiából, ilyen - relativ - olcsón biztosan nem tudtam volna egyedül megszervezni. Nagyon sajnáltam JL-öt, hogy ilyen sok probléma érte. A konzekvenciákat mindenkinek le kell vonnia a jövőre való tekintettel.

 

Kreicsi Gábor

https://www.bigcycling.eu/en/home/index/news/item/893/

 

 

 

 

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj