Bejelentkező űrlap

Köszönöm, hogy itt vagy

Látogatottság

ma165
Tegnap158
Ezen a héten752
Ebben a hónapban3399
Összes168576

Rendszer infó

  • IP címed: 35.173.48.224
  • Böngésződ: unknown
  • Verzió: unknown
  • Operációs rendszered: unknown

4
látogató néz éppen

2019. augusztus 23. (péntek) 20:45

GÁBOR NAPI BALKÁN 2019 - országúti túra – 300 km és 6500 m szint

GÁBOR NAPI BALKÁN 2019.

A múlt évi – jól sikerült – balkáni utunk után, idénre is erre a vidékre szerveztem a már hagyományos „gábor napi” túrámat. A csapat végül négy főből állt: Ali, Robi, Somi és én.
 

1. nap

A csapatbusz Gödön vett fel, reggel öt órakor ahonnan Röszke felé vettük az irányt. Az határkelés nem volt túl gyors, pedig még csak reggel hét óra volt. Ezt követően hosszú autópálya szakasz következett Nagy Konstantin római császár szülővárosáig - Nis-ig, majd pedig vegyes útviszonyok között haladtunk egészen Pirotig, ahol aznapi szállásunk volt. A kocsi behajtó nem volt túl széles, így némi taktikázás után tudtunk csak beállni a parkolóba. A szállás kényelmes és tiszta volt, de ezt el lehet mondani valamennyi későbbi szállásunkról is, mint ahogy a kedvességet és udvariasságot is a vendéglátóinktól. Aznapi célunk a Zavojsko Jazerohoz vezető út teteje volt. A településről egy meredek, kacskaringós út vezetett fel a hegyek közé, ahonnan szép kilátásban volt részünk.

Az autósok türelmesek voltak, amit szintén el lehet mondani a későbbi tapasztalatokról is. Az időjárás igen kedvező volt számunkra, mert napsütésben és kellemes hőmérsékletben tudtunk kerékpározni. Visszaérve a városba még tartottunk egy kis városnézést majd pedig egy „gábor napi” meleg vacsorát, melybe beszállt két helyi szerb is. A végén még kezet is fogtunk.

2. nap

Ismét szép, napos időben kezdtük a napot, amelynek keretében előbb elautóztunk a Vlasinko Jazero lábához, majd pedig felmentünk a legmagasabb pontig. A víztározó mellett igen szépen karbantartott házakat is láthattunk.

Innen továbbutaztunk Észak-Macedóniába. A határátlépés gyors volt. Szkopje felett megcsodáltuk a Vodno-hegyen magasodó 66 méter magas millenniumi keresztet és a mellette épülő még magasabb emlékművet. Ekkor előttünk egy másik érdekesség tűnt fel, hatalmas, havas hegyek. Ezek már a Šar-hegység vonulatai voltak, melynek a lábainál fekvő Tetovo volt aznapi szállásunk helye. A város – mely több mint 50 000 lakosú - igazi nyüzsgő arcát mutatta. A gyors átöltözés és frissítés után már neki is vágtunk túránk legnehezebbnek ígérkező hegyének, a Popova Sapkának.

Eleinte még nyárias körülmények között tekertünk a felfelé vezető szerpentinen majd a naplementének és a magasságnak is köszönhetően egyre hűvösebb időben haladtunk a csúcs felé. Ennek elérésében egy kutyákból álló csoport ugyan kissé megtorpantott, de végül boldogan értük el az 1708 méteres magasságot. A felvonók már nem üzemeltek, de az utolsó síelők éppen akkor érkeztek meg a sípálya lábához. Csodálatos volt a hegykoszorú, melynek legmagasabb pontja a Titov Vrv 2747 méterre magasodik.


Minden nálunk lévő ruhát felvettünk, mert már csak öt fokot mutatott a hőmérő. Úgy számoltunk, hogy pont leérünk még sötétedés előtt, azonban Somi defektet kapott, így lámpáink segítségével értük le a várost.

Ezek után boldogan láttunk neki a vacsoránknak.

 

3. nap

Nagyszerű reggelit kaptunk, majd kiérve az autóhoz azt tapasztaltuk, hogy megérkezett a hidegfront. Bár csapadék még nem esett, de elég borult volt az idő. Ezen a napon hármasban (Somi nélkül) Koszovóba mentünk kerékpározni. Az átkeléshez útlevélre volt szükségünk és - mivel a nemzetközi zöldkártyát ott nem fogadják el – egy speciális, az autónkra szóló igazolást is ki kellett állíttatnunk. Ez utóbbit a rendkívül kedves és konstruktív határőrökkel meg lehetett oldani. Az útviszonyok elég vegyesek voltak, azonban az autósok itt is elég normálisan közlekedtek. Az első célunk a Šar-hegység északi oldalán található, 1500 méter felett fekvő Prevalla sí központ volt. A hőmérséklet itt már csak két fok volt, ami más jellegű öltözködést igényelt. A hágón a felvonók már nem üzemeltek, de azért egy-két árus még próbálkozott üzletet kötni.


Robival jól is jártak, aki bevásárolt mézből. Innen továbbutaztunk Gjilan város közelébe, hogy meghódítsuk a Zhegovac magaslatát. Ezt a három hullámban – időnként 15%-os meredekséggel – felívelő emelkedőt még a Koszovói Kerékpáros Körverseny is rendszeresen érinti.

A forgalma nem volt túl nagy, de a környékén hatalmas erdőirtások és fölmunkák folytak, mivel épül a Pristina felé vezető autópálya. A csúcson egy érdekes emlékmű fogadott bennünket.

A lejtmenetben aztán sikerült hetvenes tempó fölé gyorsulnunk. A kocsinál még megetettünk egy kutyust, majd pedig a koszovói élményeinkkel gazdagabban értünk vissza Tetovoba.

 

4. nap

Ezen a napon már a csapadék is megérkezett a hidegfronttal. A közeli hegyekben már látszódott a havazás, míg ez nálunk havas esőben jelentkezett. A benzinkútnál teletankoltuk a jó hetven forinttal olcsóbb gázolajjal a buszunkat és elindultunk az Ohridi-tó felé. Ez a tó elképesztően mély, mert átlagos mélysége 155 méter és legmélyebb pontján egészen 288 méteres mélységig leér. Mire ideértünk, már kedvezőbb volt az időjárás. Csapadék nem volt, de a szél erős maradt. Közben egy rendőrségi igazoltatáson is túlestünk, ami igen gyors és korrekt volt. Kerékpározásunk a tó feletti Bukovo hágójára vitt fel. Valahogyan úgy alakult, hogy ezt a hegyet fel és le is „megnyomtuk”. Ennek köszönhetően a teljes átlagunk 20 km/h feletti lett, pedig maga a hágó 1190 m magas.


Kicsit elszomorító látvány volt az útszéli szemetelések mellett a közvetlenül a hágó mellett létesített szeméttelep is. A bringázás után beléptünk Albániába és megcéloztuk az Elbasan városában található szállásunkat. Ez a település Albánia közepén fekszik és annak is a negyedik legnagyobb városa. Bár a délutánra kinézett emelkedővel kapcsolatosan voltak kételyeink (elkezdett cseperegni az eső, nagy szél volt, közeledett a sötétedés) mégis belevágtunk a megmérettetésbe. Ez a hágó a régi összeköttetése volt a településnek a fővárossal, Tiranával. Azonban amióta átadták az új, gyorsforgalmi utat, szinte elnéptelenedett. Gyönyörű szerpentinjei a kerékpárosokra vár, amit mi ki is használtunk.


Nyugodtan mondhatom, hogy az egész túra egyik legnagyobb élménye volt az itteni tekerésünk. Nem sok emberrel találkoztunk, de azok (még az autókból is) valamennyien integettek nekünk. A szerpentinekről nagyszerű kilátás adódott Albánia csodálatos hegyeire és Elbasan városára is.

Utóbbi mellett ott állt magányosan az 1978-1991 között 12 000 embernek munkát adó „Párt Acélja Kohászati Kombinát”.  A hegy felé kanyarodva új élményt jelentett a mediterrán környezetből adódó fák látványa.


A kör annyira jól sikerült, hogy még sötétedés előtt sikerült visszaérnünk. Még beszélgetem egy kicsit egy ottani emberrel, aki szomorúan mutatta a hegyen lévő éttermét, amit a forgalom elapadásával be kellett zárnia. A napot a kényelmes és szép, albán szállásunkon zártuk le.

 

5. nap

Tradicionális, albán reggelit kaptunk, majd elindultunk keleti irányba, Albánia egyetlen sí központja felé. Az utazás továbbra sem járt semmiféle atrocitással. Korca városa volt a túránk kiindulópontja. Egy benzinkútnál szerettünk volna parkolni, ami a benzinkutassal történő beszélgetést követően sikerült is.

Óriási volt a szél és időnként csepergett az eső is, de ettől még nem ment el a kedvünk. Befordulva a hegyek felé azonban a szél merőlegesen ért minket és olyan erővel, hogy – eddig számomra nem tapasztalt módón – letúrt az útról és hogy ne essek el, még a lábamat is le kellett tennem.

Egy szurdokban folytatódott a néhol 15%-os meredekségű út, mely később egy nyíltabb terepre érve elkezdett szerpentinezni. Ekkorra már a csepergő esőből hószállingózás lett.

Egy kisebb éttermet mellőzve az útba már terepszakaszok is keveredtek, mire végül – egy 20%-os szakaszt leküzdve – megérkeztünk a sí központba.


A két felvonóból egyik sem üzemelt, pedig itt már közel 5 cm-es volt a friss hótakaró és volt még a korábbiból is. Gyorsan frissítettünk és már indultunk is vissza, mert a körülmények miatt nagyon hideg volt. A kocsinál – egy igen barátságos kutya társaságában – elvégeztük a visszapakolást és elindultunk Görögország felé. Az albán körülményekből már sejtettük, hogy a közeli hegyekben hasonló állapotok várhatnak bennünket. Nos, nem is kellett csalódnunk, mert a Pissoderi-hágóra vezető út már elég hamar fehér külsejét mutatta.


Felérve a sí központba pedig egyértelműen télies körülményeket tapasztaltunk a védőkorlátra felcsúszott autó és a nem régiben erre járt hókotró mögött.


Elkészítettük a havas, csúcsképeket és elutaztunk a közeli Florinába (régies nevén Lerin), ahol a szállásunk volt. Este még elmentünk egy kis étterembe ahol megvacsoráztunk egy-egy forró tea mellett.

6. nap

Látva az előző napi havazás eredményét, erre a napra az egyik célpontunkat (Seli sí központ) elengedtük és egy hegyre a Vitsi-re koncentráltunk. Gyönyörű, napsütéses időben indultunk el a hágó felé. Forgalom szinte nem is volt, így szinte végig egymás mellett tudtunk kerékpározni.

Az útba eső falvak is szinte néptelenek voltak. Eleinte melegünk volt, azonban a hűvösebb, északi oldalakon és amikor megjelent a hó már érezhető volt a hideg. Közben felhők kezdték el zavarni a napot, így a hőérzetünk még inkább csökkent.

Ezen körülmények miatt nekem nem nagyon esett jól megállni, így egy idő után már magányosan tekertem felfelé. Eleinte csak egy-két kanyar volt lefagyva, egy idő után azonban már az egész úttest havas volt. Egy autó szemből még meg is állt, hogy le van zárva a hágó, de megnyugtattam, hogy én csak addig megyek és utána visszafordulok.

Már majdnem felértem a hágó csúcspontjához, amikor az ott lévő katonai bázison négy kutya kezdett el ugatva felém rohanni. Mivel nem tudtam, hogy a kerítésen van-e lyuk, így határozott mozdulattal visszafordultam és addig tekertem a friss hóban, amíg el nem tűntem egy kanyarban. Ekkor kicsit kilihegtem magam, majd elindultam a többiek felé, hogy nem érdemes továbbmenniük.


A lejtmenet eleinte óvatosan telt, majd pedig teljes sebességre váltva értünk vissza a buszhoz. Délután megejtettük első pihenőnket is, amikor bejártuk a várost és elköltöttünk egy meleg ebédet is.

 

7. nap

Az időeltolódásnak köszönhetően hazai órák szerint már reggel hatkor a reggeliző asztalnál ültünk, majd pedig elindultunk hazafelé. A Macedón határt gyorsan elértük és gond nélkül át is jutottunk. Reggeli célunk Prilep városa volt, ahonnan még várt ránk a Babuna-hágó. A hegység rendkívül látványos szikla alakzatokkal kápráztatott el bennünket.

Ennél az emelkedőnél tudtuk, hogy az utolsó hat km már murvás lesz, ami be is jött. Azonban nem ijedtünk meg a helyzettől és a körülményeknek megfelelően haladtunk tovább a burkolatra alkalmas kerékpárjainkkal.


A szél ismét erős volt, azonban szépen sütött a nap, így elmondhattuk, hogy egyik kerékpározáskor sem áztunk meg. A csúcson elkészültek a záró képek, majd pedig elindultunk a közel 900 kilométeres hazaútra.

A határokon gond nélkül átjutottunk, csak Röszkénél volt kicsit hosszadalmasabb a dolog.

Nagyon jól sikerült ez a kirándulásunk is a Balkánon! Semmiféle atrocitás nem ért bennünket, mindenki nagyon barátságos volt velünk és végig biztonságban is érezhettük magunkat. Az árak is nagyon alacsonyak ezen a vidéken, így ajánlom mások figyelmébe is.

 

Írta: Kreicsi Gábor

Fotók: Kreicsi Gábor

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj